Minden ami gyöngy és ékszer

Szívecskés barátság karkötő ♥

2015. március 06. - Naning

heart111.jpg

Amire szükségünk lesz:

tut8_1.jpg


- Hímző fonal, kétféle tetszőleges színben
- Olló
- Cellux (vagy csíptetős írótábla)

 

1. Vágjunk le 4-4 szál, kb 60cm-es fonalat. Igazítsuk össze, felváltva a két színt, majd kb 5cm-es ráhagyással kössünk rá egy csomót. Egy darabka celluxal ragasszuk fel a munkafelületre, hogy stabil legyen, így könnyebb dolgunk lesz (egy csíptetős írótáblát is használhatunk munkafelületnek, így csak oda kell rögzítenünk a csíptetővel a fonalat).

2. Ha megvagyunk a csomóval, újra igazítsuk be a színeket: osszuk két felé a 8 szálat, a bal oldali 4 fonalnál a színeket felváltva állítsuk be, a jobb oldali szálak a bal oldali tükörképe legyen, tehát ugyanígy felváltva, csak ellentétes sorrendben.

tut8_2-3.jpg

3. A bal oldali (a képen piros) szállal kezdünk. Egy egyszerű csomót kell kötnünk a mellette lévő (a képen kék színű) szálra: a kék szál fölött vigyük el jobbra, majd vissza a kék szál alatt, és a piros felett, ezzel hurkot képezve. Ezután megfeszítjük, majd felhúzzuk a csomót a szálak legtetejére. Ismételjük meg ugyanazon a szálon, tehát dupla csomót kössünk. A következő lépésben ugyanígy kössünk dupla csomót ugyanazzal a piros szállal a következő piros szálra, szintén feszítsük meg és húzzuk legfelülre, majd az utolsó kék szálnál is végezzük el ugyanezt a lépést, kössünk itt is dupla csomót. Folyamatosan, mindenhol dupla csomót készítsünk.

tut8_4-5-6.jpg

 4. Ha ezzel megvagyunk, térjünk át a jobb oldali szálakra, és ugyanezzel a módszerrel kívülről befelé csomózzuk végig a három szálat duplán. Ezután a középre került két piros szálat csomózzuk össze, szintén egymás után kétszer.

tut8_7-8_1.jpg

5. Ha mindent jól csináltunk, akkor felül lett egy piros sor csomó, és a színek felcserélődtek, a külső szálak most a kékek. Ugyanezzel a technikával csomózzuk végig a két külső kék szállal is a fonalakat, majd végül a két középre került szálat is csomózzuk meg. Ha ezzel is megvagyunk, ismét felcserélődtek a színek, de most megint a kékkel kezdünk. Tehát ahogyan a képen is látható, második szállal kössünk egy dupla csomót a bal oldali első (piros) szálra, illetve a túloldalon is, a második (kék) szállal is a külső szálra szintén kössünk egy csomót. Itt is végig duplán csomózzunk.
tut8_9-10.jpg6. Na most úgy nézünk ki, hogy mindkét oldalon középen van a két piros szál, és a két szélen a kékek. A következő lépésben ismét a második (ezúttal piros) szállal kezdünk. Rácsomózunk kétszer a mellette lévő pirosra, majd a belső kékre. Ugyanezt megismételjük a túloldalon, összecsomózzuk a két középre került szálat, és már kezd is kirajzolódni a szívecskénk :)
tut8_11-12.jpg7. Ismét a második (piros) szállal kezdünk. Kifelé csomózzunk egyet az első (kék) szálra, de most hagyjuk fent a szálat, hogy ne zavarjon. A másik oldalon ugyanígy járjunk el. Ez lesz a szívecskénk széle. Ezután a külső kék szállal csomózzuk végig az összes szálat egészen a közepéig, majd ugyanígy a másik oldalon. Ezzel elkészült a kitöltés, a szívecske közepe.
tut8_13-14.jpg8. Most a külső fent hagyott piros fonallal csomózzuk végig kintről befelé haladva az összes szálat,egészen a közepéig, majd a másik oldalon ugyanígy. Jöhet a kék szál, hasonlóan kívülről befelé haladva csomózzuk végig a közepéig, és a túloldalon szintén, itt is ahogyan eddig minden sorban, csomózzuk össze a két középre került szálat. És teljes egészben készen is van egy szívecske forma. Mostanra már biztosan jól belejöttünk, így a korábbiakhoz hasonlóan folytassuk a dupla csomózást addig, amíg a kívánt hosszt el nem érjük.

tut8_15-16.jpg

9. A végén csomózzuk össze a szálakat, és már készen is van a szívecskés barátság karkötőnk :)
tut8_17-18.jpg

 

Köszönet a leírásért a HonestlyWTF-nak! Thanks for the tutorial HonestlyWTF! :)

 

 

 

 



 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://naning.blog.hu/api/trackback/id/tr417244813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.